Végh Zsolt
Végh ZsoltFogtechnikus
Végh Zsolt
Fogtechnikus
1974-ben kezdtem szakmai pályafutásom a Fogtechnikai Vállalatnál. A protetika illetve később az orthodoncia iránt érdeklődtem leginkább, a vállalati évek alatt ezen két szakterületen dolgoztam és fejlesztettem szaktudásom. A rendszerváltás idején úgy gondoltam, más területen is kipróbálom magam, de rövid idő után rájöttem, hogy mégis a tanult szakmámban van a helyem. Ekkor hozott össze a sors egykori kolléganőmmel, aki éppen vállalkozása elindításán munkálkodott. Így kerültem a Viktória Dental Kft. csapatába 15 évvel ezelőtt. Az elmúlt évek alatt, mint minden más ezen a világon, a mi szakmánk is rohamléptekkel fejlődött, fejlődik ma is. Ezzel a fejlődéssel kell lépést tartanunk. Nagyon hálás vagyok a mindenkori cégvezetésnek, hogy ezt számomra és munkatársaim számára is lehetővé tették. A vállalkozás az elmúlt évek alatt dinamikusan fejlődött, biztos hátteret nyújtva megrendelőinek és munkatársainak. Örülök, hogy része lehetek ennek a munkának. Nagyon élvezem a fiatalokkal való együtt munkálkodást, ők arra inspirálnak, hogy a jövő szakmai kihívásainak is megfeleljek. Remélem, hogy munkámmal még sokáig hozzájárulhatok ennek a közösségnek a további sikereihez.